Egyre sokszínűbben virágoznak a vízi- és a mocsári növények. Ahogy nő a hőmérséklet, az első szitakötőket is megpillanthatjuk; a tavirózsák levelei pedig megjelennek a vízfelszínen.
- ha 12°C ra melegedett a tó vize, óvatosan elkezdhetjük etetni a halakat.
- A telelőhelyen tartott halakat elkezdhetjük előhozni, és fokozatosan hozzászoktatva a vízhőmérséklethez, kihelyezni a tóba.
- Ellenőrizzük a tószűrő működését.
- Rendszeresen tisztítsuk az UV-C előtisztítóval felszerelt szűrők UV-lámpáját.
- Megjelennek az első fonalas algák - ne használjunk ellenük rögtön vegyszert, csak halásszuk ki őket a vízből.
- Mossuk ki a tószivattyú előszűrőjét, hogy ne csökkenjen a szivattyú teljesítménye.
Forrás: Kerti tavak, Cser kiadó
A saját tervezésű és építésű kerti tavaknál az egyik fontos szempont a vízforgató pumpa/szivattyú helyes megválasztása.
Hogyan válasszunk helyesen szivattyút?
Ehhez szükséges tudni, hogy miképpen kell kalkulálni a vízforgatási mennyiséggel. A szakirodalom a következőt javasolja:
Abból kell kiindulni, hogy a tó összes vizét naponta ötször át kell forgatni. Ezt a meg kell szorozni a tóban lévő liter mennyiséggel. A kapott értéket a nap 24 órájával el kell osztani.
Ebben az esetben azt feltételezzük, hogy a nap minden szakában működtetjük a pumpát/szivattyút. Nézzük meg ezt egy példa számítással:
Van egy 5000 literes tavunk, amely mennyiséget napi 5 alkalommal át kell forgatni, tehát 5000 x 5 = 25.000. Ezt a nap 24 órájára elosztva, óránként 1041 liter vizet kell forgatni.
Érdemes azonban úgy számolni, hogy a legmelegebb 12-15-óra közötti időszakokban nem tanácsos, legfőképpen a kis tavak vizét forgatni, mivel az úgy gyorsan felmelegszik. Tehát inkább 20-21 órára kell elosztani a vízforgatást. Ebben az esetben viszont egy 1200 liter/óra teljesítményű szivattyúra van szükség egy 5 m3-es tó megfelelő vízforgatásához.
Fontos!
Amennyiben a kerti tó víztisztását, külső szűrővel végzi, úgy ne feledje, hogy a tószűrő berendezéseknek a nap 24 órájában működniekell. Csak állandó vízmozgás és folyamatos oxigénutánpótlás mellett maradnak éáletben a szűrő belsejében élő mikroorganizmusok. Álló vízben ezek a hasznos élőlények, elpusztulnak.
Forrás: Kerti tavak, Cser kiadó
Tóápoló szerek: hogy a kerti tó mindig tökéletes lehessen

A tóápoló szerek lényege a kerti tó tisztítása, a vízminőség állandó szinten tartása és a benne élő halak életének megóvása.
A kerti tavak létrehozása komoly szakértelmet igénylő feladat, ami rengeteg munkával jár, ám a tulajdonosnak a későbbiekben is rengeteg dolga lesz a tó minőségének megőrzése érdekében. A kerti tavak vízminősége, tisztasága és a benne élő halak és más élőlények egészsége érdekében a tavat rendszeresen ápolni kell, amihez különféle tóápoló szerekre és eszközökre van szükség.
A tóápoló szerek szerencsére könnyedén beszerezhetőek webáruházunk kínálatából, de különféle eszközökkel is segítjük a tulajdonosokat a tó minőségének megőrzésében. Áraink kedvezőek, termékeink minősége pedig kiváló, tehát, ha tóápoló szerekre lenne szüksége, Önnek is érdemes bennünket választania:
Amennyiben felkeltettük az érdeklődését a tóápoló szerek és eszközök iránt, tekintse meg webáruházunk kínálatát, válasszon, majd rendeljen mindössze néhány kattintással, ha pedig kérdése lenne termékeinkkel, vagy a rendelés menetével kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!